Történelem:
STORYVILLE JAZZ BAND (SZEGED)

A Storyville Jazz Band 1997. elején alakult meg Szegeden tehetséges, fiatal muzsikusokból. Zenéjük az 1900-1920-as évek New Orleans-i hangulatát idézi, mint ahogy nevük is, hiszen e város szórakoztató negyedében Storyville-ben született meg az a zene, amit ragtimenak, dixielandnek neveztek, később pedig ebből alakult ki a jazz. Repertoárjuk sokszínű. Nevükhöz híven számaikat a műfaj tradicionális és revival slágereiből állították össze, megidézve ezzel is a kor és a hely hangulatát. Hazai fesztiválok, koncert színpadok közkedvelt vendégei.

A tagok névsora:

Frankie Lato - hegedű
Dennert Árpád - klarinét
Farkas Péter - trombita
Sallai László - harsona
Szorcsik Attila - nagybőgő
Kurina Kornél - bendzsó
Hegyi Viktor - zongora
Háló Pál - dob, zenekarvezető

Paku Bea - ének

A Storyville Jazz Band 10 éves fennállása alatt Európa számos fesztiválján képviselte sikerrel hazáját, illetve városát. 1999-ben a Krakkói Nemzetközi Jazz Fesztivál sikeres szereplése óta rendszeres visszatérő vendég Lengyelországban. 2001-ben Liege-ben (Belgium) a Szeged város protokoll zenekaraként vendégszerepelt. 2002-ben a franciaországi Saint-Raphael város által minden évben megrendezett new orleans-i stílusú zenekarok versenyén 3. helyezést érte el a zenekar és Frankie Látó - a kiváló hegedűs - a zsűri különdíját szólistaként is elnyerte.

1998-óta a Storyville Jazz Band a házigazda zenekara és egyben szervezője is a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül működő Dixie Fesztiválnak, ahol az elmúlt időszakban módjában állt a dixieland szakma legelismertebb zenészeivel közös fellépésre (Joe Muranyi, Audrey Motang, Disney Baley, Joan Bell, Keith Smith, Carling Family, Jazztikots, Chris Barber, Nancy Holoway, Irakli, Marcell Zanini, stb.).
A nyári Dóm Dixie Fesztiválok kiegészítő rendezvényeként a Szegedi Nemzeti Színházban a Karácsonyi Dixie Gála rendezője és házigazda zenekaraként is szerepel a Storyville J.B. A zenekar Magyarországon belül szinte minden dixieland-jazz fesztiválon szerepel, általában nagy közönségsikerrel (Salgótarján, Sárospatak, Siófok, Budapest, Aggtelek, Debrecen, Kecskemét, stb.).
A 2000-ben megjelent Storyville Swing című zenei album Joe Muranyi közreműködésével (zeneszerzőként is) nagy sikert aratott a szakmán belül, így nyílt lehetőség egy hosszabb turné lebonyolítására Joe Muranyival közösen. Ezen turné kimagasló állomása volt a magyarországi Amerikai Nagykövetségen rendezett koncert, ahol a legfőbb közjogi méltóságok előtt aratott sikert a zenekar.
2002-óta rendszeresen vállal koncerteket jótékonysági szervezetek, mint például Lions, Rotary Clubok rendezvényein. Külön figyelmet érdemel ezek közül is a Pécsett működő Lions Club rendezvényei.

A fentiekben leírtakból is látszik, hogy a Storyville Jazz Band igen széles repertoárral rendelkezik, amely alkalmassá teszi bármilyen jellegű, hangulatú koncerten való fellépésre (pl. klub-, verseny-, nagyszínpadi-, marsing-, jótékonysági-, sörfesztiváli-koncertek). Zenéjükben a dixieland műfaján belül new orleans-i, chicago-i stílus jegyei jól elkülönülően megtalálhatók, de a későbbi swing korszak zenéjében is otthonosan mozognak. A kiváló hegedűs-szólista Frankie Látó vezérletével szívesen ötvözik a gipsy zenét a jazz-al. Időnként alkalomhoz igazodva énekes művésszel kiegészülve is fellépnek.


Jelenlegi tagok:


Frankie Lato

Hegedű


Sallai László

Harsona

Farkas Péter

Trombita


Dennert Árpád

Szaxofon
Klarinét


Kasza Zsolt

Zongora


Szorcsik Attila

Nagybőgő


Háló Pál

Dob
Washboard
Kurina Kornél
Gitár
Bendzsó
Hegyi Viktor
Zongora
Harsona
Paku Bea
Ének

Voltak még:

Vári Lajos
Nagybőgő

Váriné Zsuzsa
Bendzsó
Ének

Földes Gábor
Nagybőgő

Csajkás Zoltán
Trombita

Blaho Attila
Zongora